Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2011. november 28., hétfő

11.149 - Perge Ottó: Rabok legyünk, vagy szabadok? - Ránk köszönt-e a "magyar tavasz"?

* www.nemzetihirhalo.hu *************
Rabok legyünk, vagy szabadok? - Ránk köszönt-e a "magyar tavasz"?
2011-11-25. 15:49 Kuruc.info

Hogy belebukik-e Orbán Viktor és az általa vezetett Fidesz-kormány az egyre súlyosabbnak látszó "pénzügyi válságba" - melynek hátterében a cionista világbirodalmi elit hatalomkoncentrációs törekvései állnak - egyelőre még nem lehet tudni. Azonban annyi egészen biztosan kijelenthető: az Orbán-kabinet súlyos kutyaszorítóban van.

A Fidesz mostani vesszőfutása egyáltalán nem derült égből villámcsapásként érkezett. Számítani lehetett rá. A fideszeseken a bibliai mondás igazsága teljesedik be: "nem lehet egyszerre szolgálni két úrnak". Én magam már egy korábbi írásomban is rámutattam: a Fidesz vezetésén belül létezik ugyan egy nemzeti irányzat, amely azonban célkitűzéseit a "szélsőséges módszerek" kerülésével, "fű alatt" kívánja végrehajtani, úgy, hogy óvatosan lavírozgat a globális pénzhatalom Szküllája és a magyar nemzeti érdekek Kharübdisze között. Orbán Viktor és köre azt hitte - teljesen tévesen -, hogy a világbirodalmat irányító cionista oligarchiával szemben lehetséges "engedményeket kicsikarni". A miniszterelnök persze nem pusztán engedményekről beszélt, hanem "szabadságharcról" - de hát miképpen gondolta a Fidesz-vezér, hogy kétkulacsossággal, félszívvel harcolva meg lehet vívni egy szabadságharcot? Ha valaki nekikezd egy igazi "szabadságharcnak", akkor ott már nincs helye a trükközésnek, az óvatoskodásnak, a lavírozgatásnak. Nincs helye az önző számítgatásoknak. Teljes erőből és teljes szível küzdeni kell!

Teljes erőbedobással küzdeni a jelenlegi helyzetben pedig nem jelenthet mást, mint a teljes szakítást a "nemzetközi pénzügyi rendszernek" nevezett világbirodalmi elittel. Haladéktalanul meg kell tagadni a felvett adósságok visszafizetését, arra hivatkozva, hogy a hitelt nyújtó "pénzintézetek" valójában rosszhiszeműen adták a kölcsönöket, mert minden módon - különböző pénzügyi manőverek és spekulációk révén - akadályozzák a hitelek visszafizetését, sőt, valójában abban érdekeltek, hogy az idők végezetéig adósrabszolgaságban tartsák Magyarországot. Vajon ha egyértelműen bizonyítható, hogy a hitelt nyújtó fél a kölcsön felvevőjét félrevezeti, és különféle akciókat hajt végre ellene, akadályozván a tisztességes törlesztést, akkor nem jogos-e a visszafizetés megtagadása? Haladéktalanul ki kell lépni az IMF-ből és a Világbankból, határozottan le kell leplezni végre az úgynevezett "hitelminősítők" szélhámoskodásait és a magyar nemzet elleni bűncselekményeit. Az államcsőd persze aligha lenne elkerülhető, de legalább megadatna a lehetőség, hogy Magyarország visszanyerje végre pénzügyi függetlenségét, és teljesen új alapokon kezdje meg az építkezést!

Lehetséges, hogy a magyar lázadás esetén sokan követnék a példát a cionista világbirodalom tartományai közül. Ha most a kormány ismételten megfutamodik, és a fideszes "politikai-gazdasági elit" saját maradék hatalmának biztosítását fontosabbnak érzi, mint a magyar nemzet hosszú távú érdekeinek felvállalását, akkor most már tényleg lét és nemlét kérdése lesz, hogy ki merünk-e menni végre az utcára? A legkevésbé sem túlzás kijelenteni: gyermekeink jövője, a magyar nemzet fennmaradása múlik azon, hogy lesz-e bátorságunk sztrájkok és tüntetések szervezésével vagy távozásra, vagy pedig a magyar nemzet érdekek felvállalására bírni a kormányzatot? A helyzet némiképpen emlékeztet az 1956 előtti állapotokra, amikor is a tömegek egy az orosz birodalmat addig kiszolgáló politikus - Nagy Imre - vezetésével felálló kormánytól várták a szabadság és a függetlenség kivívását. Orbán Viktornak a mostani "válság" az utolsó esélye arra, hogy eldöntse: a magyarság mellett vagy pedig a világbirodalom gyarmatosító erői mellett foglal-e állást. Lesz magyar újjászületés? Ránk köszönt-e vajon a "magyar tavasz"?

Perge Ottó